KIVA - 2017

KIVA 2017. Január 1-től egy teljesen megújult KIVA adózási lehetőség vár ránk. Sokaknak megéri majd váltani, mert “KATA barátnőnk” egy méltó társat kapott maga mellé, méghozzá egy olyat, amely a „nagyobbaknak” szól.

Mitől válik vonzóvá a KIVA 2017-ben?

A változtatásoktól. Eddig kevesen választották, és a könyvelők sem ajánlották szívesen, mivel nagy volt a bizonytalanság az adózási mód körül. Egyáltalán nem lehetett tervezni vele előre, amit egy rendes vállalkozás nem szeret.

 

Mikortól választható?

A megújult KIVA 2017. évtől választható.

 

Olyan cégek választhatják az új KIVA-t, amelyek:

  • Egyéni cég, Bt, Kft, Kkt, Zrt, ügyvédi iroda, stb, és
  • A megelőző adóévben az átlagos statisztikai létszáma nem haladja meg az 50 főt. (Működő KIVA adózóknál viszont az adóalanyiság csak akkor szűnik meg, ha a 100 főt meghaladják.)
  • A várható bevétele nem haladja meg az 500 millió forintot, vagy egy évnél rövidebb adóév esetén az ennek időarányos részét. (Azok, akik a KIVA adózást választották és ezt az értékhatárt meghaladják, nem kell izgulniuk, mert az adóalanyiság megszűnése csak akkor következik be, ha az 1 milliárd forintos értékhatárt átlépik.)
  • Az adóévet megelőző két évben a NAV nem törölte vagy függesztette fel az adószámát,
  • Mérlegforduló napja december 31., és
  • Az adóévet megelőző évi beszámolójában várhatóan, a mérleg főösszege nem haladja meg az 500 millió forintot,
  • A belépéskor – a változás bejelentő beadásának napján – az adótartozása nem haladhatja meg az 1 millió forintot.

 

Szép nagy számok, ugye? Jól kibővítették azoknak a körét, akik részesülhetnek ebből a jóból. És akár év közben is válthat a KIVA-ra.

 

Figyelem! Kapcsolt vállalkozások esetén a létszámot és a bevételt együttesen kell vizsgálni!

 

Nézzük meg, mi lesz az adó alapja!

Az új szabály szerint is, legalább a személyi jellegű kifizetések az adó alapja, amit majd a jóváhagyott osztalék és a tőkeműveletek (pl. jegyzett tőke emelése), valamint még pár módosító tétel növelhet, illetve csökkenthet.

 

Az adó mértéke 14%-ra változott, az maradt 16%, minimum a személyi jellegű kifizetések (bérköltség) után.

 

Melyek az adómódosító tételek?

Az adóalapot növeli a(z):

 

  • Tőkekivonás – különösen a jegyzett tőke leszállítása;
  • Adóévben jóváhagyott, fizetendő osztalék, DE az eredménytartalékból fizetett osztalék nem tartozik ide!
  • Pénztár értékének növekménye – ami az előző év december 31-i pénztár és az adott év december 31-i pénztár értékének a különbsége, DE legfeljebb a tárgyévi pénztárnak azon értéke, amennyivel meghaladja a mentesített értéket;
  • Nem a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségek;
  • Megfizetett bírság, pótlék összege;
  • Az igazoltan behajthatatlan követelésnek nem minősülő követelés elengedésének összege.

 

Az utolsó három eset a társasági adó alá tartozó vállalkozásoknál is adóalap növelő tétel!

 

Eddig csak annyit tudtunk biztosan, hogy ha valakinek a bérköltsége igen magas, vagyis a költségeinek nagy részét a bér teszi ki, annak érdemes volt elgondolkozni a KIVA választásán.

 

A megújult KIVA variációnál már kimondhatjuk, hogy 2017-ben annak lesz jó a KIVA, akinek nagyobb a bérköltsége, mint a nyeresége, és a nyereséget nem veszi ki, hanem visszaforgatja, beruház.

 

Olyan számításokat is elvégeztünk, amikor látszólag nem fog a KIVA mellett szólni a döntés, mivel nem annyira jelentős a cég bérköltsége, és meglepetésünkre, az is megérte!

 

Az adóalapot csökkenti a(z):

  • Tőkebevonás – különösen jegyzett tőke emelése,
  • Kapott osztalék – amikor cég a tulajdonosa az adott cégnek, és tőle osztalékot kap,
  • Pénztár értékének csökkenése, DE legfeljebb a mentesített értéket meghaladó része.
  • Ezen felül, a KIVA adózás alá tartozó cégeknek van még egy csökkentő tétele az előző évek alapján, amiről a NAV 2017. december 31-ig tájékoztatást küld a számukra.

 

Mi lehet az a „mentesített érték” meghaladó része?

Ugye ezt kérdezte volna? Ez egy új fogalom, amit a házipénztárakkal való visszaélések miatt találtak ki és vezettek be. Ez az érték a tárgyévi bevétel 5 %-a, de legalább 1 millió forint. Ez azt jelenti, hogy ennyi pénz lehet a pénztárban – mint annak idején a pénztárkorlát -, de ha ezt meghaladja a pénztár értéke, akkor azzal növelni kell az adóalapot.

 

Mi tartozik a személyi jellegű kifizetések közé, ami a minimum adóalap?

Azok a jövedelmek, amelyek után szocho fizetési kötelezettségünk van. Idetartoznak a munkabérek, a tanulószerződésben meghatározott díjak, pl. a borravaló, az ösztöndíj, stb.

 

A 2017. évi változás pozitív eredménye az is, hogy belekerült, hogy a kiegészítő tevékenységet végző (nyugdíjas) vállalkozó „bére” nem tartozik bele.

A másik jó hír, hogy itt is vannak adóalapot csökkentő kedvezmények, mint a „sima” adózási esetekben. Lássuk, melyek ezek!

 

Adóalapot csökkentő kedvezmények

Igazolás nélkül 50.000 Ft/hó adóalap kedvezményt kap a:

 

  • 25 év alatti munkavállaló alkalmazása esetén,
  • 55 év feletti munkavállaló alkalmazása esetén,
  • Szakképzettséget nem igénylő munkakörben foglalkoztatottak esetén (amíg ilyen munkakörben dolgozik).

 

Igazolással 100.000 Ft/hó adóalap kedvezmény jár a:

 

  • 25 év alatti pályakezdő munkavállaló esetén, ha 180 napnál kevesebbet dolgozott eddig (2 évig jár a kedvezmény),
  • Tartósan álláskereső személy esetén (2 évig 100.000 Ft, a 3. évben 50.000 Ft),
  • Gyed, Gyes és Gyet alatt, vagy azt követően munkába álló foglalkoztatott esetén (2 évig 100.000 Ft, a 3. évben 50.000 Ft).

 

Figyelem!

 

A 2017. év óriási változása még a KIVA adózásban az, hogy a korábbi évek elhatárolt vesztesége (Tao-s is) már adott adóévben felhasználható, vagyis amikor a beruházás történt. Sőt, a felhasználás megtörténhet az előző évek elhatárolt veszteségének erejéig, és az adott évi csökkentő tételek erejéig is (amelyek elhatárolt veszteségek lennének).

 

Lássuk a számokat!
 
Előző évi veszteség, ami akár még a nem KIVA-s időszakból is lehet 700.000 Ft
Tárgyévi bérköltség 1.200.000 Ft
Fizetett osztalék 500.000 Ft
A cég beruházásának tárgyévi értéke 1.500.000 Ft

 

Mennyi lenne az adóalap és az adó KIVA adózás esetén?

Az adóalap = Minimum a tárgyévi bérköltség. Ez 1.200.000 Ft, amit növel a kifizetett osztalék 500.000 Ft-tal (lásd a fenti tételek között), így az adóalapunk 1.700.000 Ft.

 

Mivel a cég beruházott, és van elhatárolt veszteségünk is, ezért a veszteség értékéig levonhatja a beruházás összegét az adóalapból.

 

Húúúha! Hogy is van ez? Tehát, az 1.700.000 Ft értékű adóalapunkat csökkenthetjük – a beruházás miatt – az előző időszak veszteségének erejéig, azaz 700.000 forinttal. A következő évre még marad 800.000 Ft! Így akkor az 1.700.000 Ft mínusz 700.000 Ft összege 1.000.000 Ft lesz. Példánkban ez az 1.000.000 Ft az adóalap, amely után 14 % az adó, azaz 140.000 Ft KIVA fizetendő.

 

 

 

 

Mennyit kellene fizetni NEM KIVA adózás esetén?

Fizetnénk a bérköltség 23,5 %-t SZOCHO és szakképzési járulék címen, de az 500.000 Ft osztalék után csak 9% lenne az adó. Elég összetett a különbség meghatározása, azért nézzük meg a számokat egy táblázatban!

 
Fizetendők nem KIVA adózás esetén.
SZOCHO + Szakképzési adó 282.000 Ft
Osztalékra eső társasági adó 45.000 Ft
Összes adó: 327.000 Ft

 

Hogyan látja? Megérte a cégnek a KIVA adózást választania? 😉

Szerintünk, nagyon is! Ráadásul, ha a tárgyévben lett volna a cégnek adóalap csökkentő tétele, ilyen például a tőkeemelés – ami mostanában nem ritkaság 🙂 -, akkor a cég az adóalapját tovább csökkenthette volna ezzel, mégpedig a beruházás erejéig!

 

Kelendőbb lesz a KIVA, mint eddig!

Hogy kinek és mennyivel éri meg jobban az átállás, ahhoz azért számolgatni, tervezgetni szükséges. De megéri egy kis energiát fektetni ebbe, mert lehet, hogy sokkal jobban jár! Legyen a pénztárcája barátja, és válassza a kedvezőbb megoldást!

 

Ne menjen el ezen új adózás mellett csak úgy! Kérje ki könyvelője tanácsát, vagy jelentkezzen be hozzánk egy KIVA tanácsadásra, amely csak nettó 10.000 Ft / óra. Hogyan működik a KIVA tanácsadás?

 

 

Ritter Edit

 

Üdvözlettel:

Ritter Edit
ügyvezető
REZON Könyvelő Iroda

 

REZON Könyvelés | Minőség és Garancia

 

Bejelentkezés KIVA tanácsadásra

Ezen szolgáltatásunk minden hónap 20.-tól a következő hónap 5.-ig vehető igénybe.


 

Kérjük, írja le a kérdését/kérését, a vállalkozásával kapcsolatos főbb tudnivalókat*